Bemutatkozás

Kedves Olvasóim, üdvözlöm Önöket honlapomon!

Eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy aki megtekinti a weblapom, annak már nem vagyok idegen. Aki pedig nem ismer, az már hallott rólam, hiszen már több mint 30 éve dolgozom Veszprém megyében.
1987-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát, majd 1992-ben szakvizsgáztam szülészet-nőgyógyászatból Budapesten, a SOTE I.sz. Női Klinikáján. Nem gondoltam, hogy egyszer a szülész-nőgyógyász szakot fogom választani. A sors hozta így. Ajkán, szigorló orvos koromban, szívesen tartózkodtam a szülőszobán, segítettem műtétekben. Egy esetben, éppen családtag születésekor, elegendő orvos hiányában egy igen nehéz helyzet alakult ki, és én az utasítások szerint segítettem, amiben tudtam. Az akkori osztályvezető, Dr. Kövér József főorvos, aki azóta is példaképem, az eset megoldása után megkönnyebbülten megjegyezte, „DE JÓ, HOGY ITT VOLT A MARIKA!” Ekkor gondoltam először arra, hogy – nő létemre – miért ne lehetnék én szülész-nőgyógyász, hiszen az orvostudománynak ez a legszebb ága, s az egyetlen fájdalom, ami örömöt hoz.
Amikor Ajkán megpályáztam az állást, a kórház akkori igazgatója ijesztgetett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, a nők nem szeretik a női nőgyógyászokat. Ez így, nem igaz. Van, akinek fenntartásai vannak, de van, aki csak női nőgyógyászhoz jár szívesen. Nem futamodtam meg, és azóta sem bántam meg ezt a kihívást. Az egyetem elvégzése után az ajkai Magyar Imre Kórházba kerültem, ahol 21 éven át aktívan dolgoztam. A szakmai munka mellett a kórházban egyéb tevékenységet is folytattam, melynek elismeréséül 1997-ben tanácsosi címet kaptam.
Szakvizsga után mindjárt elkezdtem a magánrendelést, melyre akkoriban nagy igény volt a városban. 2006-tól Tapolcán is kialakítottam a magánpraxist. 2009-ben úgy döntöttem, hogy az állami betegellátással véglegesen szakítok, mert az én hivatástudatomnak megfelelő ellátást, csak a magán szférában tudom megadni a betegeimnek. Döntésemet az is segítette, hogy akkor a kórházban már régóta nem volt megengedett a szülész orvos választása, s ez szakmai hiányérzetet keltett bennem. Sajnos a korlátozások elvették mindazt a lehetőséget, amiért ezt a hivatást választottam. 2012 novemberétől,2018 májusáig a másik kedves városomban, Sümegen is dolgoztam. Ez a rendelés a bérleti szerződés felmondása miatt sajnos megszűnt. 2016 októberétől lakóhelyemen, Ajkán is ismételten rendelek. Erre az adott lehetőséget, hogy volt kollégám egy korszerű magánrendelőt hozott létre, ahol öröm dolgozni. 2019 nyarán a tapolcai rendelésem befejeztem, de utána hamarosan jött egy új lehetőség, hogy a Tapolca és Balaton környéki betegek újra közeli helységben legyenek ellátva.
2020 január 18-án a Dr.Revital Medicina Kft közreműködőjeként Hévizen nyílt szülészet-nőgyógyászati rendelésem. Ajkán élünk, a nyugdíjas éveinket Hévizen képzelem el, így mindkét városhoz kötődöm. A Sümeg melletti szomszédos kis faluban /Zalagyömörőben/ nőttem fel. Ajkától, Hévíztől fél óra távolságban. Főképp ezzel magyarázható, hogy kötődöm a környéken élő emberekhez, hisz nem csak orvosként találkozom velük. Talán kicsit szokatlan a mai világban, amikor a kollégák közül sokan inkább a külföldi munkát választják, hogy Én inkább visszatértem a gyökereimhez. Számomra fontosabb, hogy e két szívemhez közelálló városban, családom közelében gyógyíthatok.
Több mint 20 éve,1998 óta rendelkezem a Magyar Szülészeti – Nőgyógyászati Ultrahang Társaság jártassági engedélyével. Ultrahang licence vizsgát tettem. Pácienseim bizalommal fordulhatnak hozzám továbbra is, bármilyen nőgyógyászati problémával. Az eddigi sok éves tapasztalatommal, és úgy érzem, még mindig maximális hivatástudattal, bízom benne, hogy nem okozok csalódást. Amennyiben további speciális vizsgálatok, vagy kórházi kezelés szükséges, közösen megkeressük a legjobb megoldást.

Mindig sikerült segíteni!

Dr. Csalló Mária
szülész-nőgyógyász adjunktus

CLOSE
CLOSE